idézet

Bartimaeus trilógia, a Szamarkandi amulett -részlet


"Utálom a sár ízért. Ez az anyag méltatlan egy levegő és tűz alkotta lényhez. Mindig szörnyen lehangol az émelyítő, súlyos föld, valahányszor csak érintkezésbe kerülök vele. Ezért is vagyok olyan válogatós, ha megtestesülésről van szó. Szeretek madár lenni. Rovar is. A denevér még elmegy. A fürge lábú állatok prímák. A fán lakók kitűnőek. A föld alatt élő lények nem jók. A vakond undorító.
Ha azonban védőkupolát kell kikerülni ,nem lehetünk finnyásak. Jól sejtettem, hogy az ernyő nem folytatódik a föld alatt. A vakond szorgalmasan ásott lefelé, jó mélyre, a fal alapjai alá. Nem szólalt meg semmilyen mágikus riasztó, pedig ötször kavicsba ütközött a fejem.* Végül ismét felfelé kanyarodtam, s összesen húszpercnyi szuszogás, kaparás és a pár centinként talált szaftos giliszták megszaglászása után fényes gomborrom újra friss levegőt szippanthatott. (....)

___________

Öt kavicsba ütköztem bele, nem ötször ugyanabba a kavicsba. Csak mondom. Az emberek néha borzasztóan nehéz felfogásúak."